Semmire sem vágyva,
céltalanul élve,
folyton segítségért kiáltva.
Hogy lehet így létezni,
mondd el!
Semmibe meredve,
nézve hogyan úszik az életed el.
Voltak nagyravágyó álmok,
hatalmas elhatározások,
nagy szavak,
bár többnyire csak hazugságok.
Becsapott önmagunk folyton
a gödör mélyéről kiáltott...
Mert hiába az elképzeld csodás
és ragyogó pillanatok,
míg az elmédben tündökölnek,
ám a valóságban mind halott.
Többnyire csak vágyakból áll az életed,
lényegében a múltban, s a jövőben élsz
valamiképp egyszerre,
mondd mikor éred mégis utol a jelened?
Üres, sötét foltokat hagyva
a mindenség sorsában,
színes jövendőt rajzolva,
a múlt fogságában,
Bátorságot mímelve,
s kétségbeesést palástolva,
az elérhetetlen után eredni,
az arcokat könnyen elfeledni,
hajszolva utolsókig a végtelent,
mondd megér mindez egy életet?
