Kell az, mi nem lehet,
kell az ki nem szeret.
Kell a fény, hogy lásd a világot,
kell a sötét, melyben lámpás világol.
Kell az idő, e feneketlen, sötét kút,
kell, hogy tudd melyik irányba vezet az út.
Kell a szó, ez az egyszerű kis csoda,
kell, hogy érezd, mikor, merre és hova.
Kell minden elsuttogott apró titok,
kell, hogy sose feledd el mi volt.
Kell a mindent elsöprő vágy,
kell, hogy kialudjon minden láng.
Kell a sötét halál, kell a ragyogó élet,
kell, hogy mindig tudd szeretlek téged.
Kell minden álom, s a hazug képzelet,
kell, hogy tovább vidd a fontos képeket.
Kell a küzdés, a hamis könny, a hideg vasakarat,
kell, hogy eltudd feledni mindezt egy perc alatt.
Kell a gyűlölet és kell a szeretet,
kellek én is, hogy veled lehessek.
Kell a család, biztonság, a nyugalmas béke,
kell, hogy megsirasd, ha mindennek vége.
Kell a messzi kék ég és kell a hideg barna föld,
kell, hogy többször megtedd ugyanazt a kört.
Kell a könnyű csalódás és a keserű magány,
kell, hogy elhidd az élet egy bazinagy talány.
Kell a válasz az összes üres kérdésre,
kell egy szép dal majd a világ végére.
Kell a végtelen vágyódás, az éjsötét hiány,
kell, mert sosem tudod legközelebb mi vár.
Kell a szív, mely a mindeneknek közepe,
kell a lelked, mely egész idáig követett.
Kell, hogy legyen egy meghatározott, erős cél,
kell, főleg akkor mikor elősettenkedik a félsz.
Kell a világ, hogy mindig ilyennek maradjon,
kell még akkor is mikor már túl látsz a falakon.
S bár kényszeresen rövid az élet,
kell, hogy büszke légy rá, amikor vége.
T.E. 16/1/14
