Régi Történet

/Stephen King - Varázsló és üveg c. regénye alapján/

Sehonnan nem szűrődött be fény
és az álmok szürke hajóval jöttek, 
gyöngyszínű csillagporral volt meghintve az ég,
s angyal szárnyai csapkodtak a ködnek.

Ahol a némaság tengere örvénylett,
és a hangok elvesztek, mint a szótlan imák,
ott, hol az éj ráhajtotta fejét a hold ölére,
melynek fehér leplével betakaródzott a világ.

Hol a csend megcsillant a tó tükrén,
s kék árnyak játszottak a boltívek alatt,
egy fiú árnya suhant át a fák között fürgén,
nem volt több, mint egy kósza pillanat.

S arréb, hol fák hajlongtak a csontszínű holdnak,
s ázott leveleket görgetett a szél,
várt a lány, s könnyáztatta arcán szótlan
peregtek le a rég elfeledett mesék.


S míg összefonódott testük halványan piroslott,
a hold bíborba borult pitvarán,
szerelmük édes szagú virágott bontott,
ott az éj leple alatt, a titkok végtelen taván.

És akkor Észak felől hűvös szél támadt,
már hajnalodott, mikor alább hagyott a vágy,
s a piros köntöst öltött fűszálak
lágyan ölelték testük sötét illatát.

A lány bár fiatal, férjezett,
A fiú bár tisztességes, ingatag,
s még egyikük sem érezte a félelmet,
mely halkan már ott settenkedett a fák alatt.

A titkon elcsent éjszakák hömpölyögtek, mint a tenger,
s ártatlanságuk színe egyre csak fakult,
akkor egyszer a lány egy távoli helyre,
légyottra hívta a becstelen  fiút…

„…hogy megmondja neki,kapcsolatuknak, bármily édes is, véget kell vetni. 
A fiú azt felelte, hogy soha sem lehet vége, ez van megírva a csillagokban. 
A lány azt válaszolta, hogy ez lehetséges, de már nem az a csillag van az égen.
A fiú talán sírni kezdett. 
A lány talán kinevette. 
Akármi volt is az ok, ez a nevetés katasztrófálisan rosszkor csendült fel.
A fiú megmarkolt egy követ és agyonütötte a lányt. 
Amikor aztán ismét észhez tért, és rájött mit tett,
a hátát egy gránitsziklának vetette,
a lány szegény bezúzott fejét az ölébe vonta,
és átvágta a saját torkát. 
Úgy halt meg, hogy csókokkal borította a lány arcát, 
és amikor megtalálták őket az ajkukat összetapasztotta kettejük elkeveredett vére…”

… Azóta örök szerelmük tündöklik az égen,
halványan pislákoló  apró csillagok,
s már tudják, hogy sohasem lehet vége,
ahogy az, megírva volt.

T.E. 25/9/2014