Kell!

Kell az, mi nem lehet,

kell az ki nem szeret.

Kell a fény, hogy lásd a világot,

kell a sötét, melyben lámpás világol.

Kell az idő, e feneketlen, sötét kút,

kell, hogy tudd melyik irányba vezet az út.

Kell a szó, ez az egyszerű kis csoda,

kell, hogy érezd, mikor, merre és hova.

Kell minden elsuttogott apró titok,

kell, hogy sose feledd el mi volt.

Kell a mindent elsöprő vágy,

kell, hogy kialudjon minden láng.

Kell a sötét halál, kell a ragyogó élet,

kell, hogy mindig tudd szeretlek téged.

Kell minden álom, s a hazug képzelet,

kell, hogy tovább vidd a fontos képeket.

Kell a küzdés, a hamis könny, a hideg vasakarat,

kell, hogy eltudd feledni mindezt egy perc alatt.

Kell a gyűlölet és kell a szeretet,

kellek én is, hogy veled lehessek.

Kell a család, biztonság, a nyugalmas béke,

kell, hogy megsirasd, ha mindennek vége.

Kell a messzi kék ég és kell a hideg barna föld,

kell, hogy többször megtedd ugyanazt a kört.

Kell a könnyű csalódás és a keserű magány,

kell, hogy elhidd az élet egy bazinagy talány.

Kell a válasz az összes üres kérdésre,

kell egy szép dal majd a világ végére.

Kell a végtelen vágyódás, az éjsötét hiány,

kell, mert sosem tudod legközelebb mi vár.

Kell a szív, mely a mindeneknek közepe,

kell a lelked, mely egész idáig követett.

Kell, hogy legyen egy meghatározott, erős cél,

kell, főleg akkor mikor elősettenkedik a félsz.

Kell a világ, hogy mindig  ilyennek maradjon,

kell még akkor is mikor már túl látsz a falakon.

S bár kényszeresen rövid az élet,

kell, hogy büszke légy rá, amikor vége.

T.E. 16/1/14