Sóhaj a sötétben

Sóhaj a sötétben

(Heathcliff panasza)

Így, hogy az égig a kínomat nem üvölthetem,

sötét barázdákat szánt éhező lelkemen

minden betűjével: EGYEDÜL.

S fáradhatatlanul, akárhogy is színlelem,

hogy nem örökös kudarc nélküle az életem,

már üressé égtem itt belül.

Az élet, amilyen szélsebes vágtában halad,

úgy minden megtörténhet egy szempillantás alatt,

mi akkor is csodákra várunk.

S mikor kiderül, hogy mindenki épp mást akart,

a könnyen virágzó nyárfák elcsent árnya alatt,

rőt porrá válik minden álmunk.

S boldognak lenni ó, ugyan mit is jelentett,

odaadnám az egész nyomorult életemet,

hogy megfejtsem az apró kék titkokat:

Hogy a Mostban miért is nem örülhet az ember,

s bár olcsó trükköket játszik a bús jelennel,

lelkét mégis a múlt veszi birtokba.

Ó, hiszen látni vélem, ahogyan felém szaladsz,

hangod oly bársonyos, mint a kora tavasz,

s boldogan a nevemet kiáltod.

S mikor önfeledten fekszünk a lombok alatt,

az álomba illő ragyogó, örök pillanat,

mely kísért mind a sötét órákon.

Hogy felejteni miért nem tud mégsem az ember,

hogy létezzek ennyi keserű szerelemmel?

Továbblépve minden határon,

üresség rágta, ócska, kisemmizett lelkemet,

s a te elvesztegetett sanyarú életed,

most a sötétségbe kiáltom.

Hogy miért rabolja el mindenünket az élet,

miért, hogy a csodáknak mind ugyanaz a vége

halkan járó csuklyás Halál?

S kialszanak lassan a sárgán izzó fények,

s a sóvárgástól éhező, elveszett lélek,

párra többé sosem talál.

T.E. 25/7/2014

Álmok szőtte szerelem

Álmok szőtte szerelem

(Cathy végső panasza)

Nap égette szárnyadon

hozz nyugalmat ó, sötétség,

s neked adom minden álmom.

A mező hamuszürke,

s az ég alja vöröslik,

mert felégette mind a gyászom.

A tűz melege éget,

s emlékek perzselik lelkemet,

én mégis dideregve fázom.

A hideg végtelenül feszül,

s köztünk jéggé fagy,

mégis közelinek vágyom a távolt.

Álmomban sem gondoltam volna,

hogy majd így átkozlak,

mert nyiladnak tüze éget, Ámor!

Nem hittem, hogy kellesz,

s amikor már kellettél,

nem hittem hogy te vagy minden, amire vágyom.

  

Túloldalt a sötétség,

mint puha kék paplan feszül,

s a mosolyod már nem éget

örök sebet szívemen,

talán késve eszmélek,

amikor már mindennek vége.

S ha még halványan látlak is,

ám a másik oldal hív,

ahol már nem ismernek téged.

Békében vidd lelkemet,

s mondd meg neki,

Szerettem! ; szép Halál.

Csend van itt, s nyugalom,

veled élek tovább, s álmodom,

mindig csak így vigyázva rád.

S egyszer majd egy téli alkonyon,

a hóesésben, mikor velem álmodol,

majd elfogadod, hogy tényleg vége,

s többé nem térek vissza már.

T.E. 21/8/2014