Álmok szőtte szerelem
(Cathy végső
panasza)
Nap égette szárnyadon
hozz nyugalmat ó, sötétség,
s neked adom minden álmom.
A mező hamuszürke,
s az ég alja vöröslik,
mert felégette mind a gyászom.
A tűz melege éget,
s emlékek perzselik lelkemet,
én mégis dideregve fázom.
A hideg végtelenül feszül,
s köztünk jéggé fagy,
mégis közelinek vágyom a távolt.
Álmomban sem gondoltam volna,
hogy majd így átkozlak,
mert nyiladnak tüze éget, Ámor!
Nem hittem, hogy kellesz,
s amikor már kellettél,
nem hittem hogy te vagy minden, amire vágyom.
Túloldalt a sötétség,
mint puha kék paplan feszül,
s a mosolyod már nem éget
örök sebet szívemen,
talán késve eszmélek,
amikor már mindennek vége.
S ha még halványan látlak is,
ám a másik oldal hív,
ahol már nem ismernek téged.
Békében vidd lelkemet,
s mondd meg neki,
Szerettem! ; szép Halál.
Csend van itt, s nyugalom,
veled élek tovább, s álmodom,
mindig csak így vigyázva rád.
S egyszer majd egy téli alkonyon,
a hóesésben, mikor velem álmodol,
majd elfogadod, hogy tényleg vége,
s többé nem térek vissza már.
T.E. 21/8/2014
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése