Harag

The Unnamed feeling

Voltam már itt,

nem mondhatnám, hogy tetszett...

Van e értelme ragadni tollat és papírt,

hogy megmutassam a világom mennyire feslett,

hogy elmondjam az álszentség mennyire taszít.

Szeretned e, hogy végig vezesselek a sötét helyeken?

Akarsz e sétálni az árnyékaim körül?

Gondolod, hogy cserélhetnénk szerepet?

Tudnál e segíteni, hogy kevésbé legyek örült?

Voltam mar itt,

a kétségbeesés szürke falai közé zárva,

ott hol a sötétség elnyeli az összes színt,

hol bekebelez a harag ingoványa.

S itt mindig vihar támad,

az ég megnyílik,

és az összes folyó kiárad.

Bar olykor a felhők mögött megbúvó hold

megvilágítja a házak falát.

Ide mindenki idegenként érkezik,

s nem távozik senki, aki barát.

S eme érzés börtönébe zárva,

emlékektől ziláltan,

lelkem sötét kamrájának zárja egyszer csak kipattan,

s rajta keresztül

pokolbeli érzésekből formálódott szörnyek

pusztító áradata lepi el a földet...

S a reménykedve épített torony magas falakat,

nem tartja többé semmifele akarat,

küzdenék,

de belül tudom, hogy mar rég feladtam.

Voltam mar itt, 

sosem volt nagy a vendégszeretet.

Mindig hallom,

de nem fogom megjegyezni a neveket.

Inkább csak becsukom a szememet,

s varom hátha majd megint a valóságban ébredek,

talán mégsem égették el teljesen a lelkemet,

hátha nem felejtettek meg el a nevemet.

Különös ez a hely, érdekesek a fények,

csak tudd itt mindig egyedül vagy,

senki nem jön megmenteni téged,

ha a harag sötét útvesztőjébe tévedsz.

Persze a falaid mögött állok mind elítelnek,

azt hazudjak, hogy ok más világban élnek,

és elvárják tőled, hogy te is ugyanazt a kitalált békét éljed,

holott tudjak, hogy amikor eljön az éjjel,

mindenki ugyanezen a helyen ébred.

Álszent a világ,

így sanyargatva álszentté formalom magam én is,

hogy hasonló legyek,

de kit akarok megtéveszteni mégis?

T.E. 13\4\17