Távolról közelít

Távolról közelít

Türelem játék az élet,

mely hogyha nem vigyázol megéget,

e kétes tűz mely ott ég benned,

életben tart, s minden lángja

hazugságként születik a világra.

Tökéletlen, s bármily nemes

olyan nemzet nem létezhet,

melynek minden tagja tiszta,

hol az ígéret nem álca,

a könnycsepp őszinte,

s nem hazugság a hála,

hol mindenki őszintén borul a sírra,

s a koszorú nem csak illem,

hol a fátyol ha fellibben

nem csak a kapzsiság csillan a szemben,

örök gonoszság van bennünk eltemetve.

Tiszta jóság, öröm, hála

kézenfogva e nagy világban

elrejtve messze messze innen,

túl önzésen és álszentségen,

mindenkiben és senkiben sem,

a suttogásban, az érzelmekben…

Elfelejtve mégis mindig emlékezve,

minden reggel, s minden este,

csukott szemek mögött, félig nyitott szájban,

elmékben, vagy csak emlékben,

álmodva vagy csak álomban,

tiszteletben, kézfogásban,

egy szóban, vagy csak a jóban,

teremtve így reményt,

fénysugarat,

némi esélyt,

túlélni mind azt a rosszat,

amit a hétköznapok a küszöbödre hoznak.

Tán csak egyszeri játszma az élet,

csak egy lehetőség, hogy ismerhetlek téged,

vagy mást, az ismeretlenséget.

Világok táncolnak benned,

kár is lenne eltévedned,

láncok őrzik akaratod,

s csak a táncot akarhatod,

s csak egy botlás az élet,

mire földre érsz már vége…

Talán mindent jelentettél, talán semmit

vagy könnyű, vagy nehéz lesz téged elfeledni,

folyik tovább minden,

tovább csörögnek a bilincsek,

s a halk susogás,

melyre sokan nem figyelnek,

nem más, mint a szabad lelkek

halk suttogása a szélben:

„a szabadság nem az élet része…”

 (T.E.2012.09.13)